Mini lakóautó

lakóautó bérlés, kisbusz bérlés

Noha a Mini típusok nem a tágasságukról ismertek, a gyár mégis azt próbálja meg bizonyítani nekünk, hogy azok igenis alkalmasak például a kempingezésre. Rögtön három autóval.

A Clubvan Camper-ből rögtön kettőt is készítettek – talán azért, mert egyébként csak egy-egy hálóhely (190x80 cm) található ezekben a csöppségekben. A kétszárnyú hátsó ajtóban mikro méretű konyha- illetve hűtő kapott helyet, és van zuhanyzó is, amely a padló alatti tartályból kapja a vizet. A lakókocsi nem is annyira újdonság, hiszen az Alpina Teardrop modellről van szó, amely 120 mm-rel szélesebb az őt húzó Clubman-nél, és tömege nem éri el a 300 kg-ot. A két hálóhely mellett a felnyitható hátsó fedél alatt konyha – két gázégő, mosogató, hűtő – található, a tetőn pedig egy napelem, amelynek segítségével a TV/DVD működtethető, illetve képes tölteni az autó elektromos rendszerét is.

A Mini Countryman ALL4 Camp esetén a tetőcsomagtartóra helyeztek egy felnyitható sátrat, amelyben ketten tudnak éjszakázni (190x140 cm). Az 51 kg tömegű ágy egyéb dolgok szállítására már nem nagyon alkalmas, hiszen a modell megengedett tetőterhelése 75 kg. Teleszkópos létra segítségével lehet megközelíteni a magasban lévő szállást.

Forrás: automotor.hu

Lakóautó bérlés

kisbusz bérlés

haszongépjármű kölcsönzés

 

Vissza
Hírek, Archivum

További érvek a kisbuszbérlés mellet.

Miért érdemesebb kisbuszt kölcsönözni, mint sajátot vásárolni?


Online ajánlatkérés

Az aláhúzással jelzett szövegekre kattintva további adatokat adhat meg, a pontosabb ajánlatok érdekében
pl.: konkrét típus, paramétereken belül adhatja meg a bérleni kívánt kisbusz, furgon márkáját, elvárt felszereltséget stb.
Amennyiben Ön kisteherautót keres, látogasson el a teherautoberles.hu weblapunkra! Itt személyszllító kisbuszra és lakóautóra kérhet ajánlatot.
ajánlatkérő

minőségi elvárásaim





megyék
Cégadatok, ajánlathoz, számlázáshoz
Az alábbi naptárral ki tudja választani a a bérlet kezdeti- végdátumát.Ha többször is bérelne, akkor a következő dátumot adja meg!
Popup



célország(ok):


cím:


igények gépjárművel szemben



















biztonsági kód


A *-al jelölt mezők kitöltése kötelező.

Kisbusz bérlés ajánlat kérés. Gyorsan, több kölcsönzőtől egyszerre. Kisbuszbérlés nyaraláshoz vagy kisbusz bérlés síeléshez - kisbuszberles.org.

Kisbusz bérlés.

Kölcsönző partnereink flottája széles márka, típus és felszereltség változattal áll ajánlatkérőink rendelkezésére. Mivel több regisztrál kölcsönzőnek kerül kiküldésre kisbusz bérlés ajánlatkérése, várhatóan gyorsan több ajánlatot fog kapni.
Előnyös a szolgáltatásunk azért is, mert ha Ön csak a megszokott kisbusz kölcsönzőjétől kér ajánlatot, előfordulhat, hogy éppen nincs szabad mikrobuszuk, vagy nem pont olyan amit Ön szeretne.
Nyerjen időt azzal, hogy a kisbusz bérlési ajánlatkérését csk egyszer fogalmazza meg, nem keresgéli a kapcsolattartókat a kölcsönzők weboldalain, hanem egyszerre többnek is kiküldi weboldalunkon segítságével.

Kisbusz bérlés hatékonyan. Béreljen kisbuszt üzleti úthoz! Bérelhet kisbuszt nyaraláshoz. Bérelhető kisbusz sorfőrrel is! Kisbusz kölcsönzés hatékonyan.

Kisbusz bérlés hatékonyan!

Kisbusz bérlés Budapesten és országosan.

Kisbuszbérléshez kölcsönző partnerek jelentkezését várjuk!

Kérjük regisztrálja kölcsönzőjét és kisbusz flottáját, hogy az ajánlatkéréseket Önnek is el tudjuk juttatni.
Kisbusz bérlés mellett ha Önnek bérelhető teherautói, furgonjai is vannak azokra is közvetítünk ajánlatkérésket: www.teherautoberles.hu

Szolgáltatásunk ingyenes kényelmi szolgáltatás az ajánlatkérők részére, amellyel rengeteg idő és pénz spórolható meg!

Copyright 2013 © FaXuniL Kft Adószámunk: 13017996-2-13
Kérjük az a kérdőív segítségével adja le az kisbuszbérlés ajánlatkérését!
H-2220, Vecsés, Város utca. 2. Tel: +36-30-256-8255
mikrobusz bérlés, minibusz kölcsönzés, kisbuszbérlés, kisbusz bérlet, bérelhető 9 személyes kisbusz
Kisbusz kölcsönzők többféle típusából választhat bérelhető kisbuszokat, bérehlet mikrobuszt!
Buszrendelés, VIP személyszállítás

érdekes linkek